Cseppnyi Pilis!

Hát Pilis! e malmot úgy hagytuk el, hogy rossz visszagondolni. A nagy ember úgy határozott, hogy takarítsuk ki az üzemet, mielőtt elmennénk, mert lehet három hónap múlva újra indulunk.
 Na azóta nem három hónap, és még nem is három év telt el, hanem lassan tizenhárom. De nem ez a lényeg, hiszen takarítunk. Azaz csak takarítottunk volna, már ha lettünk volna. Mert a silós meg én jelentettük a létszámot, és mivel éppen a gabona raktározás volt a nagy üzlet, hát a malom is azt csinálta.
 Tehát kísértetként csupán én tekeregtem az üzembe és ahogy haladtam, a szitapad fölötti rész már készen volt, mikor a bölcs ember úgy döntött minek fizetni, mikor engem is elküldhet. Hát megtette, mint a többiekkel, de a malom meg úgy maradt, tájkép csata után. De hát ő volt az üzemvezető, és bölcsességét senki nem kérdőjelezheti meg.
 Hát jött a csókolom, és a malom, amely jelentős munkahelynek és szponzornak számított Pilisen, csatatérként hátra maradt, miközben az emberke és a cég, ha ezt a szó egyáltalán megfelel, keverték a gabonát, ezen idő volt az mikor minden spekuláns gabonát tárolt és vitték az unióba.
 Ám igazából e zseniális üzemvezető aki haverjával, nem egy disznót hizlalt meg az elvarázsolt törtszemekből, oly ravasz volt, hogy mikor dolgoztunk akkor pakolta az árút. Valószínű volt benne, mert a főmolnár néni kérdezte hová tűnt az ocsú. Ekkor nyújtott műszakba mentünk, és én mentem oda segíteni a mikulásnak, így természetesen mondtam kik a ludasak a elrabolt zsákok történetébe. Mert ugyanis reggel kijózanodva a főnök látta a helyét a ocsúnak és azt hitte a dolgozok ellopták. Hát kiábrándítottam a Főmolnárasszonyt, hogy az ellopott árú ott van a mikrobuszba. S mert ott volt, a főmolnárnéni csak legyintett, gondolom finoman rávezette a pasit, hogy talán előbb nézzen be a mikrobuszába, mert hogy következménye nem volt az eltűnt törtszem ügynek.