Malom tüzek!

A malmokban történő tüzek két okra vezethető vissza. Az első az emberi oda nem figyelés, a második pedig a vezetés oda nem figyelése. Régen mikor még megtartották az éves karbantartásokat, inkább az emberi tényezők okoztak kisebb-nagyobb tüzeket. Ma mikor a profitra hajtanak, a mohóság, a vezetés minél nagyobb bevételre törekedése a fő ok!
- Az egyik legnagyobb ok, persze vannak kivételek, az hogy egy 10 vagonos malommal 15 vagy 20 vagonnyi búzát akarnak leőrölni. S ez magától érthetődön a karbantartás rovására megy, illetve a szabadságok ki nem adásával igyekeznek megtermelni a kitűzött célt.
- Nem tudom biztosan, de ennek a tendenciának a legnagyobb felelősei a Főmolnárok és az Üzemvezetők akik nem akarva vagy nem merve nem szálnak szembe a tulajdonos messze nem raciónális elvárásaival.
-Ennek az egyik oka, hogy féltik a jó fizető állásukat, a másik, hogy nincs malomipari tapasztalata, ami azt jelenti, hogy nem molnár végzettségű az illető. Igaz, nem is lehet, mert nem nagyon van molnár képzés ebben az országban. Hiába agrárország lennénk megfelelő szakemberek nélkül. Mert hiába van jó földünk és jó gazdáink, ha nincs jó molnár utánpótlás, amiből adódik a rossz liszttől kezdve a malomtűzig minden. S még egy apróság, sajnos sok jó szakember sem mer megszólalni, hogy le kellene állni mert tüzes ez és ez a csapágy.
- Nem mernek mert az irracionális felvállalásra rábólintó vezetők bizonyítani kívánnak, ebből kifolyólag NEM LEHET LEÁLLNI!
- Nem lehet, mert egyszerűen a kirúgással fenyegetik a molnárt, ha szóvá teszi, hogy meg kell állni, mivel komoly a gond van az üzemmel. Persze ez a legkönnyebb hozzáállás! de vajon az a főmolnár vagy üzemvezető akkor is olyan hangos mikor a tűzoltók mentik ami menthető???
- Hát elárulom nem! egy az egyben ráverik a műszakra és azon belül is az épp dolgozó molnárra, mondván természetesen utólag "Ha te tudtad ilyen nagy a baj, miért nem szóltál!"
- Na ugyan miért is??? 
-Ugyan ki is mondta, hogy ha még egyszer lemered állítani az üzemet ki vagy rúgva(?) Szóval sajnos azon felül, hogy egyre fogynak a szakemberek, a pénzhajszolás az ami a malmok kigyúladását jócskán növeli a kockázatát.
-Ez remélem nem általános, de böven akad malom amelyre érvényes ez a tendencia.
( A képen a Kisvárdai malomtűz részlete látható)

Elmélkedve

Amikor elkezdődött az életem a Malomiparban mindennek megvolt a rendje és a helye. Ma szinte minden malom egy-egy másvilág és ami a legtöbbre sajnos érvényes az a spórolás.
Nem vagyok a fölösleges pénzszórás hive, ám annak idején minden évben volt egy nagy karbantartás, ami egy hónapig tartva.a malmot teljesen felújította. S ez annyira nem volt fölösleges, amit sajnos a tulajdonosok nem értenek, vagy nem is akarnak megérteni. Igaz a tulajdoni viszonyok is drasztikusan megváltoztak és csak a pénz csillog az illetékesek szemei előtt. Nekem volt olyan üzem, melyben dolgoztam, hogy a beállt csapágyak szétrágták a tengelyt és magát a csapágyházat. Jó poén, ha mikor elkezdődött a csapágy rossz hangokat kiadni és vettünk volna egy pár csapágyat ennyiből megúszhattuk volna. Ám nem, mennyen ez volt az utasítás.
Királyság, így csapágy, tengely, csapágyházak kellettek, ugye ez olcsóbb??? - Szóval mikor olyanok kezében van az üzem akiknek sem szívük sem lelkük nincs a dologba az ilyen helyzetet sajnos nem fogják fel és nem is tudják meghozni az optimális döntést.
Ez a maszek világ átka, persze csak részben. Az az igazság hogy akadnak ráteremt tulajdonosok, akiknek nem feltétlenül a minél több pénz a lényeg. Mert veszteséges malom nincs, csak rossz tulajdonos vagy üzemvezető!
Nem kritika, akinek nincs szakmai tapasztalata, vagy inkább szakmai szeretett, nem tudja és nem is akarja helyesen irányítani a rábízott malomüzemet.Nem tökéletesnek kell lenni, mert olyan nincs. Viszont szível-lelékel való hozzáállás bizony csodákra képes. Olyan lehetőségek rejtőznek a kis és közepes malmok számára, hogy olykor csak a fejét csóválja az ember a vakság láttán. De sajnos ez csak álom, míg olyan emberek ragaszkodnak az irányításhoz akik a tulaj kedvébe járva, messze nem az üzemet tartsák szemelőt. Pedig hosszútávon véleményem szerint lehet nem az extra profit a lényeg, ha nem egy stabil, megbízható üzem amire a tulajdonos 10 vagy 30 év múlva is biztosan számíthat. Igaz ehhez hozzá tartozna a munkások megbecsülése, ami nem arról szól hogy látástól mikulásig robotolnak, szokás szerint 12 órában! No igen, milyen gonosz gondolat, hogy a szuper bevételek helyet csak szimplán nyereséges az üzen, betartván a 8 órás munkarendet, ami magától érthetően három műszakot takarna. De mindig van remény, ez egy gyönyörű szakma, és ha kellő, hasonló gondolkodású ember lesz az iparban talán beáll egy normális rend.
(A képen a Budai malom látható a kép a múltszázadban készült)

Csak egy kis töprengés

Fejlődni kell, de miközben rohanunk a szakadék felé, nem ártana átgondolni, hogy merre is tartunk valójában. Régen a falu nélkülözhetetlen embere a molnár volt. Az ő szava sokat nyomott a latba. S most??? Sokan azt sem tudják ki az a molnár. Ja, bocsánat tuják, kicsit nevetséges, kicsit talán sértő, és kicsit talán a butaság műve mikor rávágják, "ja az csinálja a kenyeret" na ja. Velem is megtörtént néhányszor, hogy ezt a választ hallottam, s végül már rá is hagytam az illetőre. Ma már az ilyen ősi hivatás is csak egy a millió meg nem becsült foglalkozás közül. Ma a számítógép a falu első (embere) sajnos. Ez az első ember egy program, aki sem szíjat varrni sem szíjat felrakni nem tud, ezért találták ki az egyedi meghajtású számítógép vezérelt üzemeket. Már csak a szívet-lelket nem tudja beleadni a munkába. De mindezek mellet én hiszek a Malomipar jövőjében, és hiszem hogy visszajön még az az idő, mikor bizony a molnáron is múlik lesz-e kenyér az asztalon. Minden szakmát meg kell becsülni, ám mivel én molnár lennék, magától érthető, hogy a sajátomat istenítem. Azt nem mondom hogy újra szél és vízimalmok fogják ontani a lisztet, bár nem zárom ki, hiszen a jövendő energiaválság még ezt a lehetőséget is magában rejti. De talán egy cseppet újra értékelni kellene a szakembereket, mert bizony a számítógép jó dolog, de áram nélkül ő sem üzemel. A másik amit utálok, hogy szakmunkások helyet betanított emberekkel töltenek fel üzemeket, már csak azért is mert olcsóbb. S ez majd minden szakmát megfertőzött, amiben cinkosok voltak azok a szakemberek akik egy kis pluszért vállalták a piszkos munkát. Ezzel nem azt mondom ne legyen, ha a szükség úgy hozza kéznél egy-egy értelmes ember. Inkább az a lényeg, amíg van szakember, a szakirányú tevékenységeket hagy végezzék ők. Persze ez is a rablóváltás eredménye! Attól kezdve zúzták szét tudatos módon a szakmunkásképzést, és attól tolakodtak olyan újgazdagok a szakma világába akik minél olcsóban és minél kevesebb emberrel akarták és akarják kihozni a legtöbbet. Anno a szakma apáról fiúra szállva olyan tapasztalat öröklődőt egyik generációról a másikra ami szinte pótolhatatlan. Ha ezt nem is de egy értelmes szakképzést és megbecsülést bizony minden szakma megérdemel. Néhány billentyű ütögető ezen is elgondolkodhatna. Bár lehet egy program előbb kimutatja a szakmunkások hiányát és pótlásának szükségességét, mint akik kezelik a számítógépet.

MÚLT

Beszélhetnék a jelenről, de ha tetszik, leragadtam annál amit tanultam. Ezzel nem vagyok az új dolgok ellensége, de mindig is az maradok a porliszt gyártás örült technológiája mint dömping termék ellen. Ennek vannak szubjektív okai és objektív is. S most csak az utobihoz tenném hozzá hogy a porlisztből soha nem lesz normális kenyér, csak ha telenyomják mesterséges vackokkal. Tehát a múlt, először is gratuláció a magyar vezetőknek akik tönkre vágták a komoly malomipari gépgyárakat. S mit tett külföld, az alapból jó technikánkat lemásolva szépen tovább fejlesztették. Nem őket szidom, hiszen ez az egész a magyar államon múlt. Persze ez kell nekünk?! Kifejlesztettünk kiváló, hengerszékeket, rostákat és lehetne sorolni mi mennyi és milyen jó gépeket. S mi bizony egykor Malomipari nagyhatalom voltunk. A Német, Svájci malomfejlesztők mind-mind tőlünk tanultak. Hát mi nem tanultunk, mi több, nem használtuk ki világhírűségűnk. Csak elég a kéregöntésre gondolni, aminek köszönhető a modern hengerszékek megjelenése. De sikeresen semmit nem használtunk ki, egyszerűen drága pénzért hozzuk be a másolt vagy idegen berendezéseket. De minek is? Hát nyilván néhány pénzéhes ember zsebe megtömése érdekében. Ám a legnagyobb baj az hogy ez kormányszintről kezdődött a megyei Gabonaipari Vállalatok szétprivatizálásával. Hát igen, ennek a rendszerváltó lángelméknek nem kellettek a nyereséges vállalatok. Nem kellet, mert kellet a sógor, koma jó-barátnak. A rendszerváltás egyetlen gazdasági eredménye, vagy célja, SZÉTLOPNI MINDENT!!! Persze ez a trend azért változott, a későbbiek arról szóltak hogy kiszolgáltatottá tegyük az országot. Cél a multik kiszolgálása, a szemetet valahol csak el kell adni. Hát gratulálhatunk, egy jól működő agrárországból egy túlnyomórészt behozatalból élő eladósodott államot kreáltak nagyszerűen hozzá nemértű politikusaink. Persze ez a butaságuk is jó sok millióval töltötte meg jó pár egyén magánkasszáját. Mert csak annyira voltak buták, hogy kiárusítsák országunk. Egy kiváló adótságú ország amely megtudja termelni nem csak a saját de külföldre is szállítható gabonamennyiséget, most épp úgy gondba van a földekkel mint a feldolgozó iparral. S itt van megint a Malomipar! Nekünk igazából nem kellene sem külhoni lisztek sem külföldi tulajdonú malmok. Az az már kellenek, mert az állam rendesen szétverte az egységes és nyereséges Malomipart. Mert mi van ha nem privatizálnak? Pénz az államkasszába. Ez meg bűn!!! Hova jutna a világ ha egy állam eltartaná magát?! S hol lennének azok a milliárdosok akik e ocsmány rablóváltás nyertesei lettek. Csak elég a MÁV-ra gondolni, ott is a nyereséges teherszállítást juszt hogy el kellet adni. Józan paraszt ésszel nem azt a lovamat adom el amelyikkel dolgozok, hiszen ha az nincs pénzem sem fog lenni. Tehát az államnak tudatos munkája volt hazavágni az ország gazdaságát, köszönjük rablóváltás. ( a képen a Szarvasi malom látható )

Csak egy látomás...

A világ drasztikusan halad az energiaforrások végső felemésztése felé. Az óra ketyeg, bár ki bár mit is mond! S most jöjjön a Malomipar! Az iparnak megadatott 1-2 főmotorral megmozgatni egy egész üzemet, s ez a transzmissziós rendszerek nagyszerűsége. Nagyszerű, mert jelentősen kevesebb az energiával tudunk üzemeltetni egy egész malmot. Persze "okos" módon a molnárképzést sikeresen megszüntették és a modern malmok átka szinte nem is molnár ha nem programozót igényel. Ez egy rossz trend, és azok is helytelenül gondolkodnak akik ezt támogatták, támogassák. Igaz, hogy egy betanított munkás olcsóbb és az is igaz, hogy amíg a naiv vásárlok elfogadják a minősíthetetlen liszteknek nevezett valamit a változás nehezen indul be. De egyetlen ok, a fogyatkozó fosszilis energiaforrások rá fogják vezetni az üzletembereket hogy visszatérjenek a hagyományos, transzmissziós malmokhoz. Tény, ehhez molnár is kellene, de a jövő más lehetőséget nem adva rá fogja kényszeríteni a vállalatokat, VAGY csillagászati árakra emelik a lisztárakat. DE ez is csak átmeneti megoldás, mert tudomásul kell venni hogy a megújuló energiák nem valószínű hogy készen fognak állni arra hogy pótolják a fosszilis energiákat. Kihívás! S ha a illetékes vezetők nem gondolkodnak, akkor valószínűleg egy sokadik gazdasági válságot idéznek elő az óriásira emelkedő lisztárakkal. Viszont ha lép az ipar és háttatfordit az egyedi meghajtás, agyonszámítógépezett őrületnek, a helyzet talán nem válik szélsőségessé. Talán a csökkenő energiafogyasztással kitarthatunk amíg lesz valós megoldás e globális problémára, amit a fogyatkozó energia hiánya ébreszt. Persze ez csak egy szegmense a nagy egésznek és a Malomiparon kívül minden iparágnak el kell gondolkodnia a JÖVŐN. S tudom, vissza a Malomiparhoz, hogy az extra profit lehet elmarad, de megnyugtathatok mindenkit a mérleg továbbra is pozitív marad és még a vevők is lisztet kaphatnak. De a hosszútávú túléléshez ez szerintem elfogadható ár, és mivel újra kellene több szakmunkás és természetesen munkás a rendszer tulajdonkép a munkanélküliség csökkentésében is hasznos részt venne ki. És még csak zárójelbe a 72-75%-os lisztkihozatalok nem fognak hiányt teremteni a liszt piacon, ez biztos.

Kis malom-Nagy malom

Az idő úgy hozta, hogy a Malomipart tudatos munkával szétforgácsolják. Ha a tendencia így halad tovább bizony a Cukoripar sorsára jutunk. Ez a Magyar üzletpolitika, szétszedni ami jó és behozni ami rossz! De ami még van az iparból az is rossz úton halad. Először is ott a sok vagonos nagy kapacitással bíró óriás malmok, Svájci, Lengyel, Olasz technológia. De minek ez nekünk??? - Magyarország élen járt a Malomipar minden területén! A külhoni technikák jórészt koppintás, a Magyar gépek korcs utánzata. A másik probléma az óriásokkal, hogy nem lisztet ha nem port gyártanak. Anno 72-75%-os lisztkihozatalról tanultunk. S tegyük hozzá nem voltak veszteségesek a malmok. Ma 80-85% sok helyen a trendi. De mi is az?! - Por, amihez a pékek millió állagjavítót és ki tudja mi mérget kutyulnak. S ez nem kimondottan az ő hibájuk, hiszen a malmok adnak hasznavehetetlen szépen mondva is csak port. De ezzel a jószágtartók sem járnak jól akik a korpát vennék, vennék is ha lenne értelme. Mert a maximális kiőrlés hozománya a pehelykönnyű korpa ami semmire sem való. Nem véletlen hogy helyenként granulálják és tüzelőanyagként árusítsák. De a kis malmok között is van ám fekete bárány, igaz amelyek tradicionális molnár családok, vagy szakmabeli tulajdonába van ott sok rosszat nem lehet felróni. Azok akik pedig nem igen konyítanak az iparhoz beállítanak olyan fölösleges gépeket amik csak az áramot fogyasztják, más igazi hasznuk nem igazán van. Egy példa, a lépcsős hengerszék. Ez egy olyan szerkezet ahol a megroppantott anyag nem szitára meg daragépre kerül, ha nem azonnal egy újabb hengerpárra. Nos poénnak és érdekességnek kiváló, ám haszna elenyésző. Rakjuk az első-töret hengerhez, tudni való itt jön le a liszt legnagyobb százaléka, ezért egyből szitálni kellene. Hát van olyan ahol a roppantott anyag megy egy újabb hengerpárra, nos az eredmény szánalmas. A hagyományos módon a szita osztályoz és a szemcseméret szerint küldi az anyagot a második töret goromba, illetve finom hengerekre. Itt van osztályzás, ott ahol hengerről hengerre vándorol az anyag csak árampazarlás van. De vissza a liszthez, voltaképp ezt aki süt-főz tudja hogy sok lisztet a nagy íves karbantartás módszerével egyből lehet a szemétbe röpíteni, mert dolgozni vele kínszenvedés. Talán még ha drágább is pár forinttal egy bizonyos liszt, érdemes kis malmok portékáit vásárolni. S ez nem reklám, csak meg kell próbálni a porliszt és egy hagyományos malom termékével egy időbe dolgozni. Nálunk nem divat, remélem az lesz, mint ami Ausztriába van. Ott majd minden falunak saját malma és péksége van. Ott nem kell adalékanyagok, ott búzából csodás lisztet és finom kenyeret készítenek! S a közösség, mert tudja természetes és tápláló, benne minden hasznos elemel igen is fenntartsák malmaikat kicsiny pékségeiket és elutasítsák a műanyag étkeket. Már csak az a kérdés mikor ébredünk fel!!!

Hogy miért molnár?

Úgy kezdődött hogy azt sem tudtam mi is szeretnék lenni. De mert az idő nem állt meg, és jött a pillanat, így az osztályfőnökömre hallgatva aki azt mondta szép szakma a molnár! Nos azt sem tudtam hogy eszik-e vagy darálják ezt a Malomipart! S ez így is maradt szakmunkás suli végéig. Bár tagadhatatlan a Malomipar történelme már akkor megfogott, köszönhetően a Szakmai technológia oktatójának Farkas Józsi bácsinak, aki sajnos már nincs közöttünk. De kikerülve az életbe ahol is jött az első malomüzem, ahol idő kellet előbb ráérezni majd igazán megszeretni a szakmát. Mindebben nagy hatást gyakorolt rám a malomban dolgozó kollégák, akik segítőkészsége nélkül nehezebben ment volna.  Ez az üzem volt a Pilisi Malom, ahol innen is köszönöm türelmüket és inspirálásukat. Az idő eközben úgy hozta hogy megismerkedhettem a szakma nagyágyújával Virág Géza bácsival. A vele le-le zajlott beszélgetések (például szitabontás közben) nem csak arra ébresztet rá hogy hittem el ellentétben bizony keveset tudok, de arra is hogy mert meghallgatva türelemmel naiv érveimet és készséggel megfelelte amit nem értve értetlenkedtem, egy igazi oktató módjára hiszem hogy minden beszélgetéssel egyre inkább fejlődtem. Ez volt az aranykor, ekkor már szerettem a szakmát, sőt kellő tisztelettel a gépek iránt, érezve az üzem majd minden rezdülését szinte élő "személyként" kezelve, iszonyatos büszkeségek szívembe, kihúzva magam mondtam magam molnárnak. Persze nem vagyok a legjobb és nem vagyok a legügyesebb, ám szívből szeretve azon malmokat melyekben dolgoztam, egyfajta csodaországba cseppentem sok-sok kérdéssel és meglepetéssel. Ám még is imádva az egészet! A képen a Budai Malom látható, itt kezdtem tanulmányaimat!

Rossz irányba tett fejlődés

Mikor egy malomba belépek, az első amit megfigyelek, hogy transzmissziós ( szíjáttételekkel egy főmotor által meghajtott üzem) vagy egyedi motorokkal megáldott malom-e a kedves. Mire is e nagy felhajtás? Nos, első hogy az egyedi meghajtású gyárak aggasztóan több energiát zabálnak, a másik, igen csak kérdőjeles akár csak egy valódi molnár jelenléte. Mert igen nagyon kíváncsi lennék hogy a mostani aktív molnárok közül hányan tudnának szíjat varrni, vagy tudja-e mi az hogy szíjjak végtelenítése. De ne piszkálódjunk, hiszen a fejlődés elkerülhető!!! - Miért? Mert az ultra malomüzemek porlisztje és az égbe repülő  pehely korpájával szemben a hagyományos üzemek 72-75%-os kiőrlése tökéletes lisztet és korpát juttat a kedves vásárlóhoz. A másik oldalt (a szuper malmok) lehet tapasztalni a boltok polcaira felkerülő végtermékeik hasznavehetetlenségét. Véleményem szerint a hagyományos malmok mindenben verik a szipi-szupi üzemeket, ahol a maximális lisztkihozatalra törekedve egy zsák szemetet alkotnak. (van kivétel, akinek nem inge, ugye...) Ennek eredménye részben, hogy a pékek nem győzik az ilyen-olyan (és egyáltalán nem egészséges) adalékanyagokat öntögetni a modern malmok lisztjeihez. S hogy miért mondom, hogy van jövője a hagyományos malomüzemeknek? A válasz egyszerű, az első az energia válság (olcsóbb egy főmotort üzemeltetni, mint ötven-hatvan villanymotort.) A másik, az emberek kezdenek a minőségi lisztek után vágyakozni. Mert tudni kell, annyi mesterséges vackot etetnek velünk, hogy legalább a kenyerünk legyen az aminek lennie kell!