Elmesélem mi volt szép a molnár életemben. Először is szerettem és szeretem a szakmát, és igen olykor a hideg vert ki, mikor tűzveszélyes szituáció adódott.Szerencsém volt, mindig megoldódott a gond, és ráadást nem egy eset a karbantartás hiánya végett adódott.
De vissza a szépséghez, én élveztem például, mikor nyugodtan kiültem a malom elé vagy bementem az irodába kávézni. Persze közben zakatolt az üzem és én tudtam, hogy nem lesz gond, mert szerettem amit csináltam és szeretett az üzem is engem.
Persze nem minden pillanat idilli, van mikor medve ront ránk ( lisztkifolyás, egy dugulás vagy egyéb probléma végett. ) De mikor végigsétálsz a hengerpadon és hallod a gépek beszédét egy furcsa érzés tölt el, kicsit boldogság, kicsit elégedettség és ezt nem pótolja semmi. Igaz a tartás is ott van benned, a szíjak tekintélyt és tiszteletet követelnek, ám ezért mondhatod magad molnárnak.
Ez persze nem történik meg egy lisztgyárba, számítógép vezérel port előállító üzemekben. De ott a molnár is ritka és a mennyiségen kívül semmiben nem körözi le a transzmissziós malmokat.
Ám a szép pillanatok amúgy sem jönnek össze egy robotmalomba ahol kamerák bámulnak és hajcsárok okoskodnak. Nekem megadatott, hogy mikor úgy láttam szitát kell bontani, a legtöbbször meg is tehettem. Mert voltak oly értelmesek a vezetők, hogy ésszerűen látva a dolgokat, tudták, ha szemetet gyártok az senkinek sem jó. Bár most a szemét a divat, meg a lisztfehérítés, teljes elmebetegség.
S hogy, lesz-e szép malomélet(?) én hiszem, mert miközben pusztul a malomipar és a trend a szemét, elég nyilvánvaló, hogy a vége az ő bukásuk a pénzéhségükkel és butaságaikkal. Bukásuk és a bevált jó diadalmas visszatérése, már ha a többség egészséges és természeteset kíván fogyasztani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése