A nagy múltú hazai malomipar, amit a rablóváltás szétprivatizált és amely malmok többségét sógor-koma-jó barát kapta meg, a jogos örökösökre nagy ívbe füttyűvel és akik elvetve a minőséget a mennyiségre hajtottak, maradt egy gondjuk. Ugyanis útjukba volt e új királyoknak a megyénként ereje javától immár megfosztott, de minőséget és szakmaiságot nyújtó gabonaipar. Így hát azt is szétzúzták, miként az új gazdagoknak kemény konkurencia, a Budai és Ferencvárosi malmokat. Persze ez kormányzati segítséggel működött és vélem ez nem csak Pest-megyében történt így. -Oly annyira nem, hogy a Dunántúlt Német-osztrák érdekeltségű cégek uralják. A Tiszántúlt Ukrán, míg a Duna-Tisza közét nagyrészt a külföldi mintát követve, porlisztet gyártó hazai újgazdagok.
E három pólus dominál az országban, a kormányok átadták a malomipart külföldieknek és a tűzhöz közelállóknak, és utána vigyorogtak a kapott pénz jóvoltából.
Én hazaárulóknak tartom az olyanokat aki egy nyereséges ágazatot átjátszanak külhoni illetve haveri köröknek! Szégyellhetik magukat azok is akik lebontatták a Fradi malmot és tönkre vágták a Budait, csak hogy a haveri csapat hízzon.
Amivé vált és még most is válik az ország, az nem a jövő és nem is a múlt, hanem a teljes megsemmisülés!
Így is bérrabszolgák vagyunk a multik és saját gazdagjaink igájába minimálbérért és ez a tendencia most is tart! Miként a növekvő közmunka sem azt tanúsítja, hogy létezik egy növekvő termelő szféra az országba.
Az én osztályomból senki nem dolgozik a malomiparba, mert oda immár nem molnár, hanem bólogató bábuk kellenek, akik nem mernek és nem is tudnak beleszólni érdembe az őrlés folyamatába. S az egész néhány a minőséget a jó fizetésért feledő molnár segédletével folyik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése